Még reggel ez, vagy már délelőtt?
Ősszel nehéz ezt eldönteni,
mint láncdohányos köhécsel az idő,
még nem beteg, de nyála már csúf.
Loholok a busz után,
pedig látom, hogy már nem érem el,
de most jól esik a fájós lábamnak
ez a menekülés az éjszakából;
a járdán futok, nem az út közepén,
pedig oda jobban illenék –
s íme a csoda a presszó előtt!
Egy kék bársony doboz a járdán,
hirtelen megállok, a felső testem még
öregurasan tovább lendül:
egyensúlyvesztés semmi különös;
lehajolok, felveszem, valami díjféle lehet -
kinyitom látom egy Kossuth díj,
ilyen az én szerencsém
Petri díj helyett ezt adja a sors
és még a pénz sincsen benne.
Aki elvesztette
egy nagyfröccsért
átveheti
a szerzőtől
a presszóban.
Vidám szellő fut a háztetőkön,
cserepet pendít, ereszt nyikorgat,
a résre nyitott ablakon keresztül
besurran a házba,
vihorászik a konyhában,
megpördül, behozza szobámba
az ebéd illatát.
Magamhoz ölelném, belekapaszkodnék,
szállnék vele az utcára ki,
összeborzolnám a nők haját,
meglibbenteném szoknyájukat,
elragadnám kezükből az ernyőt,
elgurítanám és kinevetném őket,
megráznám kabátjuk csücskét:
siessetek mindjárt esni fog.
Az eső elől
a fák fiatal levelei alá bújnék,
átázva dideregnék,
a napra kifeküdnék,
aztán megszáradnék,
aztán széllé válnék,
aztán elrohannék,
cserepet pendíteni,
ereszt nyikorgatni.
Legalább egyszer
bele kell halni a szerelembe.
Legalább egyszer.
Ha másért nem is, hát azért,
hogy később eldicsekedhess vele az ismerősöknek,
hogy van ez így.
Hogy van ilyen.
…Meghalni.
Mint temetőben, feküdni egy fiókban,
más elhalálozott levelek
és halott emlékek mellett
és szenvedni…
Isteni szenvedés
és pátosz,
mint egy Toszka és
Berzsenyi páros.
…Amikor már nincsenek ügyek
és senki iránt harag.
Könyörgés Istenhez, hogy legalább egyszer
hogy csak még egyszer,
belehalhass a szerelembe.h
Ahogy felszáll a füst a sátorban,
a zenekari erkélyen a karmester bohóc
fegyelmezőleg emeli fel mindkét pálcáját:
forogjon hát a színpad!
Itt ma tőle kapjátok a zenét,
ő mondja meg, hogy odalenn
a manézsban, hogy legyen,
ő adja a tempót -
úgy futsz, ahogy a ritmus koppan.
A függöny mögött már készül a porondmester,
cipőjére omló, gyűrött bricsesznadrágban,
rövidre szabott haspólójában rögtön porondra lép,
egyedül,
mint egy magányos állatidomár,
egy kettő egy kettő krákog bele a mikrofonba,
körbe néz, a nézőtér elcsendesül.
Megszólal és végrehajt néhány
s a l t o m o r a l e – t.